(spirits of the woods)

az nekem az Erdő, mint másnak a templomok: az áhítat, a merengés és a ráébredések helye. na meg persze a békéé...

egy olyan életszakaszba értem, ahol választani kell, indulni valamerre. amit veszíteni lehet, éppen most veszítem el.
és itt vagyok, a keresztútnál, nézek felfelé, bámulom a fákat.

for me, the Forest is what churches are for others: a place of being in awe, deep thoughts and revelations. and, of course, a place to find peace...

i'm at a time of my life when i have to choose and find my way. what can be lost, i'm losing right now.
and here i am at the crossroads, looking up, staring at the trees.

igen, tudom, hogy a képek minőségével vannak problémák, de kompenzációként itt a tökéletes aláfestő zene, nagyon szürreális:
yes i know that there are problems with the quality of the pics, but as a compensation, here is the perfect soundtrack, it's so surreal:
Jamie T: Don't you find

(the city without you [text].2014)

ez a vers egy testamentum - így hiányzik nekem ő, és én is így fogok hiányozni másoknak, ha egyszer elmegyek innen.
p.s.: haldoklik az egyik halam.

this poem is a testament - thats's how i miss them, and that's how they're gonna miss me when i'm gone.
p.s.: one of my fish is dying.

(nélküled a város)

tágra nyitom mindenem és várok

mint az elhagyatott épületek

amiket úgy szeretsz.

gyere haza.

nélküled szart sem ér a város

nem visznek sehová az utcák

és légüresek lettek a terek

ami mocskot hagytál

magad után, gondos kezek

takarították el végleg:

felgyújtották a színeket
a falakról levésték a nevetést

meg a beléjük ivódott emlékeket

és lesúrolták a folyosóról

azt a hőn szeretett

penetráns szagot

annyi maradt meg belőled

hogy a megcsonkítatlan fák formáiból
néha még felidézhetem az alakod

és a felhőtlen égről a szemedet.

ha egyedül vagyok, ócska kazettákról

hallgatom ahogy zajba fúlnak utolsó

hozzánk intézett szavaid

meg persze mióta elmentél
egyre nehezebbek lettek
a reggelek.

félálomban arra várok

hogy majd megszólal a zene

vonatok érkeznek az állomásra

és újra melletted ébredek

(moon above the lake)

mit is kezdhetnék magammal egy unalmas vasárnap délután? kicsit sem letörve a tegnapi sikertelenség által, a közeli tóhoz kirándultam, hogy megnézzem a naplementét, és hogy kísérletezzek egy kicsit a fényképezővel. meglepően sokan voltak kint még most is, horgásztak meg kutyát sétáltattak, sőt, egy fotós fickó is volt tök profi cuccokkal, irigykedtem is... mindegy, az én képeim is egész jók lettek, úgyhogy nézhetitek velem, ahogy lemegy a nap és felkel a hold a tó fölött, ezen a hűvös, ködös novemberi délutánon.

what to do on a lazy sunday afternoon? not even slightly discouraged by yesterday's terrible failure, i took a trip to the nearby lake to watch the sunset and experiment a bit more with my cam. there was a surprising amount of people fishing and walking their dogs, there was even a guy with a total pro cam, i was really jealous... but never mind, my shots turned to be quite good, so you can watch with me as the sun sets and the moon rises above the lake on this cold, foggy november afternoon.

(fly above the cemetery)

most pocsékul kéne, hogy érezzem magam, mert hiába jártam betegen az erdőt és a temetőt, ma nem nagyon sikerült használható képeket készítenem. úgy érzem, hiába lenne akármilyen jó kamerám, az erdő szentségét azzal sem tudnám megörökíteni... mindenesetre volt egy nagyon különleges pillanatunk a temetőben. épp a katolikus megemlékezés folyt a szokásos egyházi énekekkel, a temető tele volt emberekkel, virágokkal, mécsesekkel, mint mindig. és ekkor jöttek a varjak...
i should be feeling down since i didn't manage to take many good quality pictures today even though i spent a long time walking in the forest and the cemetery while still being ill and so. it seems that no camera can picture the sacrality of a forest properly... anyways, we had a special moment while walking in the cemetery (it's a special holiday in Hungary). there was a catholic commemoration with people singing/reciting, the cemetery was full of people and flowers and candles, as usual. and then the crows came...