(esernyő/pocsolyák.2012)

(esernyő)

ma már fel sem keltem az ágyból.
ma én leszek az erősebb megint

nem rohanok hozzád, bárhol

is vagy. úgysem vársz senkit.
fel sem ébredek igazán, odakint

olyan reménytelenül esik az eső
mire kinyitom a szemem, sötét van
és összeszorul a szívem a gondolattól
hogy valahol sétálsz, túl vékony kabátban
és nincs nálad esernyő.

annyira vágyom rád, hogy a gyomrom is felfordul
tőle és nem segítenek
sem a gyógyszerek, sem az alkohol
de sírni nem fogok, azt már nem!
...melegen tartom a helyedet, ha talán
mégis, akkor is, ha csak ma estére.
szinte hallom, ahogy visszhangzik az utcán
a köhögésed.

persze tudom, hogy sosem jössz.
nem számít. én vagyok az erősebb.
felmartál belülről, mint a sav.
addig kortyolok belőled
amíg semmi nem marad.

(pocsolyák)

magamra aggattam a gönceidet
és azt játszottam hogy te vagyok
virág a gomblyukamba, nem tudtam még
hogy talán egy kicsit így is maradok.
nevettél és aztán táncoltunk
részeg vagyok – mondtam - tőled.
te mindig ilyennek szeretted a nőket
vörös hajjal és erősen kifestve
de utáltad
a rúzsos cigarettacsikkeket

a hamutálban.

nem is tudom, hogy kerültünk mi össze
két kicsit sem passzoló darab
a reggeli napfényben egymásba ékelődve
én meztelenül, te félig ruhában.
még a szemüveged is rajtad maradt.
csak ekkor vettem észre
bár már régóta ismertelek
hogy a szemed nem is barna,
rosszul hittem...
olyan színű, mint tavasszal
az eső utáni pocsolyák
és lágyan úsznak benne, mint a falevél
a hatalmasra tágult pupillák.

gyújtsunk rá – mondtam öltözködés közben.

megfogtad a vállam.
- mért remegsz ennyire?
és én csak bámultam üveges mosollyal
a pocsolyakék semmibe.